A mi kutyánk Boldogság és öröm Csokrot könnyeimből Fény és ima Gyűlés a Faluházba Hangja, mint a muzsika Ketyeg az óra Kuckó Király Nagyfiam szülinapjára Nyugdíj Sárga tearózsa Szeretnélek újra látni téged Szülinapodra, névnapodra Vágy a boldogság után Üzenet a temetőbe Angyali üzenet Ébredés és könyörgés Erdei dáridó Fohász az új évben Hajadba gyöngykoszorút Hétszínű rózsa Kopog a harkály Legszebb vagy a csillagok közt Napsugár óvoda Nyugodjék békében Szabolcskám szülinapjára Télapó siess! Vágy a fecskék után Zúg a szél Az én apám Búcsú az Óvodától Úgy szeretnék szamár lenni Hajnalban a réten Karácsony morzsája Köszönök mindent Lusta macska Nóri levele Róka tánc Szent János szobor Szól a kakas Tücsök szerenád Üzenet a napsugártól

Van nekünk egy kutyánk.
Gyönyörű, csillogó, fekete a szőre.
Ottika a neve, ő a szemünk fénye.

Ha jön hozzánk valaki, kicsit fél tőle,
De ő senkit nem bánt, ugrik örömébe,
De a macskát igen, azt sehogy se tűri,
Ha egyet is észre vesz, elkezdi üldözni.
Pedig szegény macska, a fészerbe menne,
Mert ott akar vadászni ő az egerekre.

Na és a verebek… Azokat se tűri!
Szegény madár, csak épp, hogy el tud előle repülni.

Egyébként Ottika nagyon-nagyon lusta,
Ha kell, ő egész nap alszik a fotelba,
Vagy ha épp nem alszik, álomba nem merül,
A kerítés tetején ő szinte kirepül.
Tönkre is tette már itt – ott a léceket,
Ha észre vesszük, ennyit mondunk: A fene egye meg!

Van úgy, hogy éjszaka ki kell neki menni,
Odajön hozzám, próbál ébreszteni.
Egy kicsit nehezen, de kimegyek vele,
Türelmesen várok, hogy dolgát elvégezze.

Ottika a fagylaltot nagyon szereti,
Egy egész vödörrel is kevés lenne neki.
Na és a süteményt! Istenem azt, hogy eszi!
Az egész falu süteménye is kevés volna neki!
De ő így is a mi Ottink. Neki nincsen párja.
Ő a legszebb kutyalány az Árpád utcába.

Szeretném magamhoz ölelni a
világot.
Minden ember szívéből kiölni a
bánatot.
Csak boldogság és öröm lenne a
szemekbe,
Még a legárvább is lépes mézet enne.
Ember és ember közt nem lenne
különbség,
Együtt járná mindenki az álmok
ébredését.
Senkinek nem volna idegen a
szeretet,
Örökre el lenne temetve a gyűlölet.
De szép is lenne, ha ez így lehetne,
Mindenkinek volna egy kis hely a
szívemben.

Megállok egy keresztútnál,
Vajon hová menjek?
Tudom rám senki nem vár
Nincs hol megpihenjek.
Édesanyám elköltözött, ebből a világból
- Hazajöttél, kicsi fiam? - már nem mondja el százszor.
Csak még egyszer hallhatnám muzsikáló hangját,
Csókolhatnám dolgos kezét, ráncos homlokát.

De csak állok, és figyelek, a szürke messzeségbe,
Majd elindulok hozzá. Ki a temetőbe.
Sírjánál megállva halkan zokogok.
- Édesanyám eljöttem. Látja? Itt vagyok!
Elfáradtam egy kicsit, lepihenek itt majd maga mellett.
De ébresszen fel, ahogy szokott, mikor a nap felkelt.
És ott elaludtam. Álmomban így szólt hozzám anyám:
- Vasaljam ki fehér inged? Vagy készítsek vacsorát?
Hirtelen felébredtem, de nem szólt hozzám senki,
Hulló könnyemből, csokrot lehet kötni.
És a csokrot itt hagyom elhagyatott sírján.
Isten áldja édesanyám! Majd jövök anyák napján.

Fényárban úszik kis falunk temploma.
Menjünk jó emberek, vár ránk a Szűz Anya.
Két karja széttárva, figyel az ajtóra.
Szent szíve úgy várja, mikor lépsz be rajta.
Könyörögve kérünk, égi édes Anyánk.
Vigyázz családunkra, védd meg magyar hazánk.
Tudjuk, sok a bűnünk, de te megbocsátod
Arcunkról a könnyet letörli jóságod.
Égi édes Anyánk, fogadd el hát imánk,
Anyai szíveddel áldásodat add ránk!

Fényárban úszik kis falunk temploma.
Ha ezt a mi atyánk megérhette volna!
Vagy talán tudja? Az égből figyeli?
Mert urunk Jézus, és édesanyja megengedi neki.
Ha leszáll az alkony, én is arra járok.
Megállok e fénynél, halkan felsóhajtok.
Ó te csodálatos fény! Te égi tünemény!
Őrizd álmát kis falunknak, ha ránk köszönt az éj!

Gyűlés volt a Faluházba,
Témája a szennyvíz akna.
Polgármesterünk elmondta,
Mibe kerülne a csatorna.
Ez nem kevés hozzá tette.
A kérést ezért föl is tette.
Aki akar hozzá szólhat,
Véleményt mindenki alkothat.
Hozzá is szólt Kati, Pista,
Ezt már nem bírja a buxa,
Mert a nyugdíj nagyon kevés,
És attól nem több a fizetés.
Ezért aztán szegény buxa,
Lapos, mint a palacsinta.
Ezen mindnyájan nevettünk.
Egy dologban megegyeztünk.
Egy-egy ezrest félre teszünk,
Majd csak összejön a pénzünk.

Ha van anyád, mindened van.
Ha meg nincs, semmid sincs.
Ha van anyád, tiéd e földön
Vele együtt minden kincs.
Öleld át két gyönge vállát,
Csókold meg az ősz haját,
Tedd össze a két kezed,
És mondj el érte egy imát!

Ha van anyád, mindened van.
Énekelj és légy vidám!
Nehéz az élet, de köszönd meg őt,
Őt a drága jó anyát!

Ha nincs anyád, árva vagy,
Szemed mindig könnyes,
Számodra az ünnepek szomorúk,
Nélküle a ház üres.
Magad elé képzeled,
Hogy milyen volt a szeme,
Hangja, mint a muzsika,
Dolgos két keze.
De ő már nincs, így az élet
Nélküle mit sem ér.
Ezt súgja, he egy fáról,
Eléd, hull egy falevél.

Ketyeg az óra két kis mutatója.
Nem siet, nem rohan, mert nincsen sürgős dolga.
De hová is sietne? Hová is rohanna?
Neki minden perc és óra teljesen egyforma.

Éjjel, ha nem jön álom a szememre, hallgatom,
Hogy ketyeg ütemre a perce
Vajon az időmet én hogy használtam fel?
Türelmes voltam, vagy könyörtelen?

Sok valakit megbántottam tudom, az életben.
Visszapörgetném az időt, ezért ha lehetne.
Az idő múlását visszapörgetni nem lehet.
Együtt veri az órával a szívem a perceket.

Amikor én kislány voltam
Minden télen nagyon fáztam
Majd elfagyott kezem, lábam,
A kemence mellé álltam.

Mi sokan voltunk gyerekek,
De tudtuk, hogy mi a szeretet.
A kemencét körbe álltuk,
Egy jó falatról álmodoztunk.

Ki a kuckót elfoglalta,
Annak volt csak jó a napja.
Úgy élt ő ott, mint egy király.
Kinek a tisztelet most kijár.

Leszállt az est, nem aludtunk.
Minden este mesét mondtunk.
Hófehérkét, csúf boszorkányt,
Imádkoztuk az Úrangyalát.

A kemence még mindig sütött
Néztük az égen az Üstököst.
Közben én már álmos lettem
Éhségemet eltemettem.
Álmodtam egy más világról,
Kenyérről és szalonnáról.

Nagy nálunk a sürgésforgás.
Várjuk a fiam szülinapját.
Hogy hány éves most? Meg nem mondom.
De nincs még ő túl a harmincon.
Eljött hozzánk, sok jó barát.
Hogy megkóstolják Pisti borát.
Szeretik, ő sosem árva.
Együtt jártak iskolába.
Föl a gulyás a fazékba, Szabolcs néha megkavarja.
Ízlelgeti, kóstolgatja,
Az Orsika meg jóváhagyja.
Szól a zene, megy a móka, feledésbe most a munka.
A legények énekelnek, ugye babám szép az élet?
A nappalt lassan homály fedi.
Sajnos haza kell már menni.
Búcsút kell néked inteni.
Isten áldjon!
Viszlát Pisti!!

Nyugdíjba megy közülünk az Ella.
Nem volt ő más köztünk csak gazella.
Elluskánkat várja otthon párja,
Hogy kipihenje magát, ő már nagyon várja.
Várod Ella, tudjuk, nagyon ezt a napot.!
Hogy vékony lesz a borítékod,
Hát azt majd megtudod.

Kiskertemben kinyílott a sárga tearózsa.
Letépem és kiviszem a szüleim sírjára.
Megállok e néma sírnál,
Szemem könnybe lábad.

Édesapám, elhoztam a kedvenc rózsádat!
Tudom, hogy ez a szín volt a kedvenc rózsád.

Kiskertemben kinyílott és el is hoztam hozzád.
Köszönje meg helyettem, ez a pár szál virág.
Fönn az égben várjon rád az örök boldogság.

Szeretnélek újra látni téged.
Átölelni karcsú derekad.
Nem lesz köztünk vita, megígérem,
Gyere, mert a szívem megszakad.

A sok hibámért bocsánatot kérek.
Ne hagy engem árván egyedül.
Ami elmúlt nem jön vissza többé.
Sok éjjel az álom elkerül.

Imádkozva nézek fel az égre.
Könyörögve kérem az Urat,
Adja vissza szíved mind örökre,
A legdrágább kincsem csak te vagy.

Egy száll virágot szeretnék átnyújtani neked.
E kis virág fehér lenne, mint a te pici lelked.
Mely áttetszően finom, mint a lehelet,
Mint a harmatos rét, ha ébred a kikelet.
Fojtatni illenék, ám de már nem lehet,
Mert szememet ellepték az égő fájó könnyek.

Ropog a hó a talpam alatt,
A napfény és a nyár mily gyorsan elszaladt.
Még érzem a számon ajkad édes ízét.
Bársonyos kiskezed gyönge érintését.

De eljön majd a tavasz.
A nap is újra fölkel.
Kismadár a fákon, ágról-ágra szökken.
Nyílnak a kertben az illatos orgonák,
Új ruhába öltöznek a bokrok és a fák.
Minden szép lesz, ha majd újra látlak.
Szívembe gyúlnak a remények és a vágyak.

Ne félj, hisz nem én rajtam múlik
Hogy ha elhagysz engem sorsod szerte, foszlik.
De mi ketten nem válunk el soha,
Nem lehet a sors hozzánk ily gonosz, mostoha.

Ropog a hó a talpam alatt.
A napfény és a nyár mily gyorsan elszaladt.
Szememben könnyek égnek.
Talán vége lesz a télnek, s látlak nemsokára.

Olvad a hó. Itt a tavasz. Ébred már a kikelet.
Kertünk alján a vándor fecskék rakják a puha fészküket.
Kicsi madár, szépen kérlek: Repülj hozzá, ha lehet.
E kis ibolyát vidd el néki, mellé árva szívemet.
Súgd meg néki, megyek hozzá, vele leszek, ha lehet,
Ha majd egyszer üt az óra, s szólítnak az égiek.
Együtt leszünk fenn a mennyben. Angyalok közt odafenn.
A jó Istenhez imádkozunk, kéz a kézhez szüntelen.
Nem mondtam, hogy hol találod? Merre lehet? Hol leled?
Koporsóban van lezárva. Hideg sírban. Odalenn.

Bíbor köntöst öltött magára a hajnal,
Álmomban szelíden szólt hozzám egy angyal:
- Szeresd uradat nagyon, Jézus Krisztusodat,
ki érted is szenvedett a kereszt súlya alatt.
- Szeretem nagyon – szóltam halkan, csendben,
közben imakönyvem szívemhez öleltem.
- Szeretem nagyon. Őt és édesanyját.
Világ királynőjét, a drága Szűzanyát.
Csak rájuk gondolok, éjjel és nappal.
A nap is szebben ragyog.
Szívem értük dobog.
- Jó ember vagy, tudom – szólott újra hozzám
- Sorsod ellen nem lázadtál, sosem zúgolódtál,
Ha nehéz is terhed, cipeled azt, viszed,
Ezért a jutalmad majd az égben lesz fenn.
Nem álmodtam, ébren vagyok,
Most már jól tudom,
Mert beragyog egy fényes csillag
A fagyos ablakon.

Fekszem az ágyamon. Rólad gondolkozom.
Puha fehér párnám, könnyemmel áztatom.
Rég itt hagytál engem, de jöttöd visszavárom.
Rajtad kívül senkim nincs ezen a világon.

Hibás vagyok én is, mert nem vigyáztam rád.
Bánatomban letépek minden nyíló rózsát.
Betérek egy kiskocsmába, s halkan dúdolok.
A cigánnyal a nótámat hajnalig húzatom.

Mikor egy hulló csillag fut végig az égen,
Azt majd te is látod bár merre is lészen.
Érezni is fogod, hogy nagyon szeretlek.
Gyere vissza hozzám, a jó Istenre kérlek

Napsugaras nyár lesz mind kettőnk szívébe.
Tarka lepkék szállnak virágos kertünkbe.
Minden csillag kigyúl odafenn az égen,
Az öröm könnye csillog mind kettőnk szemében.

Házasodik a szúnyog, elvette a békát,
Kihirdették a lagzit, lesz majd nagy mulatság.
Nagyon szép a vőlegény, a menyasszony gyönyörű.
Összebújtak az este, és elgurult a gyűrű.
Manci csiga előbújik, korholja a sáskát:
- Sáska Laci, mért nem vettél nékem egy bőrtáskát?
- Csiga Manci, a bőrtáska bizony nagyon drága.
Nincsen pénzem, talán lesz majd jövő aratásra.
A kicsi hangyát táncra kéri a ravasz róka koma,
Belőled lesz holnapután finom, jó vacsora.
Előkapta hegedűjét a szép hangú pacsirta,
Most jó a kedve, de a fészkét tegnap telesírta.
Táncra kéri a fürge mókus a hosszú lábú gólyát:
- Gólya mama, járd el vélem a szép magyar csárdást!
Előjön a farkas, fogdossa a gyomrát,
Nagyon éhes, egész este figyeli Piroskát.
A mackó is előjön, bekötve a lába,
Itt a helye a lagziba, a szúnyog unokája.
Nagyot károg a varjú, titkolja szerelmét,
Szerelme volt a béka, ezt mindenki tudja.
Tapsifüles a nagybőgőjét megpörgeti nyomban,
El is szakadt minden húrja, sebaj a másik ott van.
Tarka lepkék a táncot nagyon szépen járják,
Húzza nékik fakopács a betyár nemjóját.
Sül a kalács, jár a kancsó, bográcsban a gulyás.
Ez az élet, nem pedig az őszi lombhullás.
Hajnallik már, talán virrad, szól a magyar himnusz.
Erdő népe nagyon boldog, mert nem volt semmi grimbusz!

Adjon az Úr Isten boldog új esztendőt!
Erőt, egészséget, élő szőlővesszőt.
Legyen végre béke, az emberi szívekben.
A bosszú, a háború legyen eltemetve.

Adj nékünk munkát, hogy dolgozni tudjunk!
Ha enni kér a gyerek, legyen is mit adnunk!
Az emberek nyújtsanak egymásnak jobb kezet!
Testvér, ha bajban vagy, csak szólj, ha tudok, segítek!

Tudjunk szeretni! Örülni a mának.
Egymásnak senki ne fordítson hátat!
Mert ahogy ez most van, sokáig nem lehet.
Tudom, hogy elfogy egyszer a türelmed.

És akkor mi lesz?
Már hiába mondjuk.
Hogy ,, Bocsáss meg Jézusom.
Tudjuk rosszak voltunk”!

Én Édes Istenem! Halld meg sóhajomat!
Tűnjön el szívemből örökre a bánat!
Engedd, hogy az égen mindig süssön a nap!
Küldj szét a világba békegalambokat!

A ti utcátokban gyakran elsétálok,
Ablakodban most nyílnak a muskátli virágok.
Kiskapudhoz érve a szívem úgy dobog,
Attól félek, megzavarja gyönyörű szép álmod.
Ó, ha te azt tudnád, mily nagyon hiányzol,
A nevedet suttogom, százszor és százszor.
De csak a néma csönd, a bús magány válaszol,
Fejem fölött a hold sápadtan bandukol.

Ha értenék a virágok nyelvén,
A gyöngyvirágot megkérném:
Kiskertedben mindig illatozzon,
Hogy árva szívem hajadba gyöngykoszorút fonjon.

A ti utcátokban gyakran elsétálok,
Ablakodban most nyílnak a legszebb virágok.
Visszajössz még hozzám, érzem és tudom.
Sírva kérsz majd bocsánatot, a betegágyamon.

Az én kis falum nagyon szép.
Olyan, mint egy álom.
Ha végigmegyek egy-egy utcán,
Én mindig megcsodálom.
Házuk táját az emberek szépen rendben tartják,
Hét színében pompázik itt minden rózsafa ág.
Keresztelő Szent János a mi védőszentünk,
Mise után a parkba megyünk, hogy őt ünnepeljük
Az óvodánk gyönyörű, sokan megcsodálják,
Emlegetik a környéken falunk iskoláját.
Májusban és októberben sokan jönnek hozzánk,
Hogy nálunk áldják, s magasztalják Égi Édesanyánk.
Templomunkra büszkék vagyunk,
Ott a menedékünk,
Ima közben ki-kicsordul
Egy-egy fájó könnyünk.

Kipp-kopp kopog a harkály.
Gyertek ide! Itt vagyok!
Gyógyítom a természetet,
A fák orvosa én vagyok.
Minden kis lukba bekukkantok
Megnézem, hogy ki van ott?
És ha látom már,
Ki is irtom a hernyót és a kukacot.
Ezért olyan szép az erdő,
Ezért ad oly hűs lombot.
Mert én a harkály a fák orvosa éjjel, nappal gyógyítok.

Te vagy nékem a legszebb csillag az égen:
Ha rád gondolok, bárányfelhők úsznak fenn az égen.
Felhők mögött látom csillogó kék szemed,
Ahogy felém nyújtod bársonyos kis kezed.
Úgy érzem, ott vagyok veled odafenn,
Angyalok közt énekelünk szépen, csendesen.
Úgy örülünk egymásnak, mint talán soha még,
Észre sem vesszük, hogy milyen kék az ég.
Te vagy nékem a legszebb csillag az égen,
Kezemben tartom gyönyörű fényképed.
A szemem könnyes, de téged ne zavarjon,
Mert a könnyek érted folynak végig az arcomon.

Ha én egyszer madár lennék,
Az égbe is föl repülnék.
Megnézném, hogy mi van ott?
Hogy ragyognak a csillagok.

Felülnék egy fénysugárra.
Gyí kislovam, gyí Napocska.
Repülj velem le a földre,
Sok kisgyerek örömére.

Elviszlek a Jászságba.
Van ott egy szép falucska.
Falucskának szép óvodája,
Mely nevét rólad kapta.
Ott boldogok a gyerekek,
Büszkén viselik a nevedet.

Eljött a vasárnap,
A hét utolsó napja.
Templomba megy kicsiny
Falunk apraja és nagyja.

Sírnak az emberek
Sír az orgona.
Sírnak a harangok,
Eltávozott atya.

Örökre elment,
Itt hagyott bennünket,
Árván hagyta a falut,
S árván a szívünket.

Maga után hagyta a nagy-nagy
ürességet,
Hol vagy jó atyánk?
Hol keressünk téged?

Elmegyek hozzá,
Ki a temetőbe,
Megállok sírjánál,
S könny szökik szemembe.

Pihenj, drága atya,
Pihend ki magad.
Elfáradtál, tudjuk,
Az élet terhe alatt.

S ha majd egyszer
a mi időnk is lejár,
Esd ki a találkozást
a drága Szűz Anyánál.

Ő majd a kérésed teljesíti
tudom. Hogy találkozhass
velünk, ott lesz az alkalom.

Ott tudjuk megfogni az áldott
két kezedet. Addig is ég áldjon
atya Isten veled!

Nem tudni, hogy hányat ütött az óra.
Egy kis fiú született, ez volt a Szabolcska.
Ő előbb jött két hónappal e világra.
Ezért sokáig voltunk a szolnoki kórházba.

Nagyon szép baba volt.
De haja kissé ritka.
Ha éhes volt ordított,
A mama is hallotta.

Majd jött az óvodás év, utána iskola.
Ők ketten voltak anyának két arany csillagja.
Tanulni ő bizony nem nagyon szeretett,
Ha ezért őt dorgálták vissza is feleselt.

Szépen nőtt a legény, nőtt és növekedet,
Már a diszkóba is el-elmerészkedett.
A végén e világot annyira megszokta,
Utoljára már nem bírt vele se, anyja se apja.

Egyszer aztán Szabolcs gondolt egy nagyot.
Itt hagyott mindent, Csapot és papot.
Elment nagyon messze. Idegen országba.
Sokáig az anyja hírét se hallotta.
De a jó Isten őt onnan haza hozta,
A harmincadik évet már itthon tapossa.

Nagy pelyhekben hull a hó.
Ugye eljössz télapó?
Siess, kérlek nagyon várlak.
Már kitettem a kis csizmámat.
Tegyél bele sok-sok jót.
Hajas babát, autót.
Ha nehéz a puttonyod,
Kopogtasd meg az ablakot.
Én majd téged beengedlek,
Kis szívemmel melengetlek.

Csak sírni tudok, mikor a fecskékre gondolok.
Ők tudnak ejteni a szívemen mély nyomot.
Ha itthon vannak az ablakot, bámulom.
Szépen kotta sorban ülnek a drótokon.
De ha eljön az ősz szomorú vagyok.
Szomszédom házának ereszét bámulom.
De ott nem látok semmit,
Csak egy-két tollpihét.
Vajon merre jártok drága kicsi fecskék?
Szárnyukkal verdesnek följebb és följebb.
Jó lenne tudni, hogy mit csiripelnek.
Érzem, hogy ők is vágynak már haza,
Tudják, hogy elolvadt a télnek a fagya.

Zúg a szél.
A szobámban egyedül vagyok.
Gondolatom hozzád szál. Szinte majdnem sírok.
Te vagy nékem mindenem,
Kire mindig vágytam fénylő csillag fenn az égen,
A sötét éjszakában.
Számolom a perceket, az órákat, a heteket
Eljön az a pillanat, ha foghatom a két kezed?
Magamtól kérdezem, mért történik ez velem.
Csupán csak annyit kértem,
Örökre maradj vélem.

Sokat gondolok mostanában az édesapámra
Ölelő két karja puha volt, mint egy párna.
Ha engem átölelt, magához szorított,
Mindig tudtam,
Hogy félni nem kell,
Biztonságban vagyok.

Sok gyereket nevelt. Sokat dolgozott,
Lehozta volna értünk
Az égről a csillagot.
Erős ember nem volt, csak akarata nagy.
Szájából nem hallottunk
Soha sem egy jajt.
Szerette a falu apraja és nagyja.

Ő volt a környék kis Gyurka bácsija.
A munkája mellett ő zenész ember is volt.
Jókedve nem egyszer a tetőfokra hágott.
Nagybőgővel vállán hazaballagott,
Sírdogált egy kicsit, nótájára gyújtott.
Kívülről tudtuk, hogy mit fog énekelni.
A kedvenc nótája mindig ez volt neki:
,, Élet-élet betyár élet
Mivel vagyok adós néked.”

Egyszer aztán történt, egy szép nyári napon,
Az én jó apám hirtelen a szívéhez kapott.
Nem tudta kivárni az orvost, a papot.
Elbúcsúzni sajnos már senkitől nem tudott.
Elköltözött tőlünk, mindent itt hagyott.
Fenn az égben énekli a jól ismert dallamot,
De ő már rég nem adós, mi vagyunk azok.
Oly ritkán lépjük át a temetőkaput.

Ha eljön a szeptember, suliba kell menni.
Meg tanulunk írni, olvasni, számolni.
De sose felejtsük el szép kis óvodánkat,
Hol az óvonénik tárt karokkal vártak.

Úgy szeretnék szamár lenni.
Hátamon nem ülne senki!
Csak egy valaki.
S az nem volna más, Urunk Jézus a Messiás.
Hegyezném szamár füleimet,
Fél szemmel nézném szüleimet.
Büszkék csacsi fiukra, kinek utasa az Ég Ura.
Szépen lassan bandukolnék.
Közben egy hála dalt dúdolnék.
Otthon leszünk nem sokára!
Ó szent József és Szűz Mária.

Könnycseppet látok gyönyörű arcodon
Arra kérlek téged, ne sírj olyan nagyon!
A könny, a bánat semmit meg nem old,
Amíg velem leszel nem lesz semmi gond.
Ha két ember együtt van, úgy mint te meg én,
Kéz a kézben átkelünk az élet tengerén.
Jöhet hó vagy vihar, mi együtt maradunk.
Minket semmi nem választ el, csak ha meghalunk.
Ha egyszer majd úgy ébredsz, látom és tudom,
Kimegyünk a rétre egy csodás hajnalon.
Lángoló szívvel fohászkodni fogunk,
A földre leborulva az ég felé kiáltunk.
Ó, Uram! Ne hagyj el, kérlek, hogy segíts!
Segíts minket, hogy mi ketten együtt maradjunk,
És ekkor már a hajnalt a nappal váltja föl.
A legszebb virágot letépem, hajadba feltűzöm,
Keresztül a réten haza ballagunk,
A megvetett ágyba csendben megnyugszunk.

Eljött a karácsony. Ez a legszebb ünnep,
Ilyenkor a kemény szívek is talán megenyhülnek.

Puha hótakaró lepi be a tájat,
Szíved melegével díszítsd fel a fádat!
Boldogság és béke járja át a házad,
Őrömet így szerezz a kicsi Jézuskának.

De ne csak magadra gondolj!
És ne csak családodra!
Gondolj az éhező, fázos állatokra!
Adj enni nekik zabot és szénát,
Ne sajnáld tőlük a marék búzácskát!
Kis madár a fészkében nagyon éhes szegény,
Didereg és fázik, mert nincsen rajta mellény,

Szórd szét a számára karácsony morzsáját,
Hogy kibírja a telet, meg egy kis magocskát,
Ha ezt is megteszed.
Boldog lesz karácsonyod,
Érzed, hogy a szívedbe a kis Jézus mosolyog?

Eljött végre a tavasz,
Ó de nagyon vártam.
Sok virágot szedek,
Az édesanyámnak.
A lába elé tenném,
A világ minden kincsét,
Mert féltő gonddal óvta,
A sok-sok gyermekét.
Drága édesanyám!
Köszönjük a sok jót!
Hogy fölnevelt minket,
Érte milliónyi csók.
Lehajolok hozzá,
Megcsókolom kezét.
A jó Isten köztünk
Sokáig tartsa még!

Van nekünk egy macskánk, fehér.
Attól sosem fogy az egér.
Dehogy fogy, csak szaporodik, mert ő mindig lustálkodik,
Ejnye-ejnye buta macska! Ott az egér!
Figyelj oda! Tán süket vagy? És nem hallod?
A sok egér melletted cincog?
Cincognak és kinevetnek. Tán még bukfencet is vetnek.
És az egér szaporodik, még a bajszodon is mászik.
De az engem nem érdekel.
Csak egy macska lány jönne el.
Nem leszek én akkor lusta.
Több egér nem lesz a fiókba.
De addig én csak lustálkodom, egy feleségről álmodozom,
Ha annyi is lesz majd az egér, hogy a farkamig is felér.

Nagy ünnep van nálunk, ha levelet írsz nékem.
Szívemben egy húr, mely szunnyad, dalra fakad, érzem.
Énekli a lelkem a legszebb nótámat,
Köszönöm Istenem drága Nórikámat.
Megírjuk egymásnak örömünk, bánatunk,
Rövid idő alatt szinte eggyé forrtunk.
Néha elcsüggedek, de te érted ezt.
Átolvasom újra a sok szép leveled.
Már kívülről tudom minden mondatod,
Hogy rád találtam Nóri, nagyon boldog vagyok.
Írtál nékem most is egy tartalmas levelet,
A jó István áldja meg mind a két kezedet.

Amikor én kislány voltam,
Az erdőben sosem jártam.
Jó lett volna ott játszani,
Mókusokkal bújócskázni.
Táncot járni a lepkékkel,
Ugrándozni őzikékkel.
Kis kutyám is ott lett volna,
Barátja egy piros labda.
Kértem volna róka komát,
Szedjünk együtt kék ibolyát.
Bagoly fújja trombitáját, eljárjuk a rókatáncát.
De sajnos ez már csak egy álom.
Istenem de sajnálom!!

Elkészült a falunkban
Védőszentünk szobra.
Teljesült atyának
A vágya s óhaja.

A szobor itt maradt,
Ő elköltözött.
Szívünkbe a bánat
Végleg beköltözött.

Ha látom a szobrot,
Ő jut eszembe,
Kinek drága neve
Szívembe van vésve.

Hozzátok is szólok
Keresztény emberek!!
Ha utatok arra visz,
Emlékezzetek!

Gondoljatok ti is az
Elhunyt atyánkra
Kinek két szemét
A halál oly gyorsan lezárta.

Óvjuk meg és védjük
Szent Jánosunk szobrát.
Isten nyugosztalja
Drága jó atyát!

Van egy falu, Nevesincs.
Ott a kocsma drága kincs.
A legények odajárnak,
Mindenfélét diskurálnak.
Énekelnek, kiabálnak,
Néha-néha szundikálnak.
Mérik a bort liter számra,
Nem számít, hogy mi az ára.
Habzik a sör a korsókba,
Ez ám a gyógyír a torkokra.
Kelendő biz a jó pálinka,
Ezt issza sok Jóska, Pista.
Mert ők csak a mának élnek,
Úgy is rövid ez az élet.

A sarokban áll egy gép.
Körbeállják ó, a szegényt.
Levegőt se tud az venni,
Gyomrába hull a sok penni.
Hajnalodik, szól a kakas.
- Kocsmárosné, itt egy garas!
Adjon érte kis pálinkát.
Ne sajnálja, az angyalát!
Részeg vagyok, most hazamegyek.
Mindjárt ébren lesz a gyerek.
Ne tudja meg, hogy az apja
Kocsmában volt az éjszaka.
Csárda ajtó be van csukva.
Az ürességtől kong a kocsma.
Nem sokáig lesz az árva,
Kinyit délután a csárda.

Este van este. Lement már a nap.
Szomszédom kertjéből zeneszót hallottam.
Odamentem csöndben, hogy megnézzem:
Ki lehet?
Egy tücsök húzta éppen és sok-sok tücsök gyerek.
Olyan szépen húzták a szívem majd megszakadt
Az almafán egy sárgarigó, ő is dalra fakadt.
A dal és zene oly szép volt, angyali.
Kalimpált a szívem, hogy lehetett hallani.
Csak húzták, csak húzták el nem fáradtak.
Ha egy nóta véget ért, másikra gyújtottak
Szakadtak a húrok, de nem volt semmi baj!
Ily nagy zenés családban ez nem lehet nagy jaj!
Már itt volt a környék sok tücske bogara
De nem számított semmi mert szólt a zenebona!

Ha majd újra nyílik az akácfa virága,
Otthon leszek, tudom, talán nemsokára.
Úgy várom a napot, az órát, a percet,
Hogy láthassam újra ibolyakék szemed.
De addig is üzenem a széltől, napsugártól:
Óvakodj és vigyázz a rózsaágától!
Mert a rózsa ága megszúrja a kezed,
Úgy szeretnélek ettől megmenteni téged.
Ha majd újra nyílik az akácfa virága,
Otthon leszek újra, tudom nemsokára.
Úgy várom a napot, az órát, a percet,
Hogy szívedbe lássak: talán elfelejtett?
Mert ha elfelejtett, én bele is halok,
És nem ragyognak többé az égen a csillagok.