Kedves Olvasó!
Őszinte szívvel és tisztelettel nyújtom át ezeket a verseket. De mielőtt még elolvasná,
szeretnék magamról és a kis családomról keveset beszélni.
Szilágyi Istvánné vagyok. Leánykori nevem Czibak Etelka. 1947 decemberében születtem.
Férjemmel Jánoshidán élek. Két fiunk van, István és Szabolcs.
És, hogy mit lehet tudni Jánoshidáról? Mindössze csak annyit, a Jászság legszebb
települése. Jászberénytől kb. 25 km – re fekszik.
Nagycsaládban nőttem fel, ami annyit jelent, hogy tízen vagyunk testvérek. Így aztán
érthető, hogy szegénységben éltünk. Szüleink nagy – nagy szeretetben és tisztességben
neveltek bennünket. Mi sokan voltunk testvérek, az általános iskola után tanulni
nem tudtam. Viszont az élet volt számomra a legnagyobb tanító. Harmadik negyedik
osztályban már mély vonzalmat éreztem a versekkel kapcsolatosan. Kevés verset már
gyermekkoromban is írtam, de senkinek nem árultam el. Fizikai dolgozóként a lelkem
mélyén a hamu alatt mindig izzott a parázs a versek után, amit még a gyermekeim
se tudtak. Engem csak a klasszikus versek érdekelnek: Petőfi, József Attila, Arany
János stb.
2000 őszén falunk nagyra becsült papja rövid betegség után váratlanul elhunyt. Az
ő halála, mint mindenkit, engem is megrázott. Ekkor írtam meg az első versemet,
ami már nem volt titok. Ettől kezdve születtek egymás után a különböző témájú versek,
de többnyire vallásosak.
Ennyit szerettem volna magamról elmondani. Köszönöm, hogy elolvassák verseimet.
Jó egészséget mindenkinek!
Szilágyiné Czibak Etelka