Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb
felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik használatát bármikor
letilthatja! Bővebb információkat erről az Adatkezelési tájékoztatóban
olvashat.
Történelem évszámokban
1186.
A premontrei rend megalapítja templomát, amely körül alakul ki a későbbiekben a falu.
XV. sz. vége
A község Külső – Szolnok, később Heves, majd a török hódoltság után kisebb megszakításokkal Pest vármegyéhez tartozott.
1536.
Egy török támadás során az eddig virágzó település szinte teljesen elpusztult.
XVII. sz. vége
A török hódoltságot követően dunántúli és morva telepesek kerestek itt maguknak új otthont.
1688.
Lipót császár visszaadta a premontrei rendnek birtokait, így Jánoshidát is.
1696.
évi összeírás már szabad, adómentes falvak között sorolja fel Jánoshidát.
1786.
II. József feloszlatta a szerzetesrendeket, így a premontrei prépostságot is, a
község a kamara birtokába került.
1802.
I Ferenc ismét a csornai premontrei rendhez csatolja a települést.
1850.
Jász – Kun Kerületek főkapitánya a jobb közbiztonság érdekében kéri, hogy Jánoshidát a Jászkerületekhez csatolják (de a község továbbra is a kecskeméti kerülethez tartozott.
1876.
XXXIII. tc. a községet Jász – Nagykun – Szolnok vármegyéhez csatolta és a jászsági felső – járásba osztotta be.
1907.
Sztrájkba kezdett a Kochner – uradalom 73 arató és cséplő munkása, a cséplési rész felemelését követelték.
1919.
A Tanácsköztársaság idején a községben állomásozott a 31. vörös gyalogezred.
1928.
Megalakult a Jánoshidai Sportegyesület labdarúgó szakosztállyal.
1944.
november 12. Jánoshidán is elhallgattak a II. Világháború fegyverei.
1949.
A földosztást követően megalakult a község első termelőszövetkezete a Dimitrov, 16 taggal.
1950.
október 22. Megalakult a 49 tagú községi tanács, amely 1990. szeptember 20 – án tartotta utolsó ülését.
1970 – 74.
Újra nagyarányú régészeti kutatás folyt a községben, Kozák Károly régész irányításával.
A barokk templom vakolata alól előkerült építészeti emlékek alapján és a műemléki
helyreállítás során az Alföld legértékesebb románkori műemlékévé vált a templom,
mely körül annak idején kialakult a település.
1990. szeptember 30.
Az első szabad önkormányzati választásokat követően Molnár Ferenc polgármester és 9 tagú képviselőtestület irányítja a település munkáját.
Polgármester:
Molnár Ferenc
Alpolgármester:
Dr. Danicz László
Jegyző:
Molnár Istvánné
Képviselők:
Filkus Balázs
Hidas Ferenc
Kobela József
Lipták Péter
Révész Ferencné
Szarvák Milkós
Dr. Széchi Ágoston
Sziráki Ferencné
1994.
Vezetékes Telefon Szolgáltatás
1994. december 11.
Helyi önkormányzati választás eredménye:
Polgármester:
1994-1996
Molnár Ferenc
1997-1998
Hidas Ferenc
Alpolgármester:
1994-1996
Hidas Ferenc
1997-1998
Révész Ferencné
Jegyző:
Molnár Istvánné
Képviselők:
Filkus Balázs
Hidas Ferenc
Kobela József
Lipták Péter
Révész Ferencné
Szarvák Milkós
Dr. Széchi Ágoston
Sziráki Ferencné
1995.
Gáz Szolgáltatás
1998. október 18.
Helyi önkormányzati választás eredménye:
Polgármester:
Eszes Béla
Alpolgármester:
Révész Ferencné
Jegyző:
Molnár Istvánné
Képviselők:
Dr. Danicz László
Dr. Ágyi Éva
Bori István
Földi Ferenc
Kobela József
Sziráki Ferencné
Drávuczné Répási Ilona
Viller Józsefné
2002. október 20.
Polgármester:
Eszes Béla
Alpolgármester:
Révész Ferencné
Jegyző:
Molnár Istvánné
(2002. augusztus 31-ig)
Dr. Voller Angéla
(2002. szeptember 01-től)
Képviselők:
Dr. Ágyi Éva
Bori István
Czibak Ottó (2002-2004)
Dr. Danicz László
Kobela József
Petőné Vígh Katalin
Sziráki Ferencné
Viller Józsefné
Zombori József (2004-2006)
2004. október
Szélessávú Internet (ADSL)
2004. december
Kábel TV szolgáltatás indulása
2005. június 24 - 26.
XI. Jász Világtalálkozó megrendezése
2006.
Helyi önkormányzati választás eredménye:
Polgármester:
Eszes Béla
Alpolgármester:
Révész Ferencné
Jegyző:
Dr. Voller Angéla
Képviselők:
Dr. Ágyi Éva
Banya László
Bori István
Dr. Danicz László
Kobela József
Petőné Vígh Katalin
Viller Józsefné
Zombori József
2006. szeptember 16.
Jánoshida határában található tótkéri-, mizsei tanyavilág elszármazottai, megelmékezést tartottak a tanyasi iskola régi helyén felállított emlékműnél.