Földrajzilag Jász – Nagykun – Szolnok megye északnyugati részén terül el a Zagyva partján. A legtöbb Zagyva menti községtől eltérően a folyó jobb partján fekszik, annak a Tiszába torkollása előtt 36 km – re Szolnok és Jászberény között. A folyó kettészeli a kis települést. A fokozatos növekedés következtében a falu a túlsó partra is átterjedt. A helyiek ezt a Zagyván túli részt „Túlát” – nak nevezik, mely ma már szerves része a kb. 2753 fős kis jászsági településnek.
A község ma már éves történelmi múltra tekinthet vissza. Területén és közvetlen környékén igen sok régészeti lelet került napvilágra. A múlt titkait kutató régészek szerint a legkorábbi leletek a bronzkor végéről, az úgynevezett hatvani kultúra idejéből származnak, amelyek keletkezését i.e. 1800 – 1700 – ra becsülik. A népvándorlás korából a szarmaták és az avarok jelenlétét mutatták ki. Több mint 200 avar sírt tártak fel. A magyar honfoglalás idején e terület is az avar puszták része volt. Erről tanúskodnak az előkerült régészeti leletek. Egyesek szerint szlávok is éltek a falu területén, akik bevándorolt, vagy betelepített népek voltak. Erre bizonyítékot találunk a helyi szokásanyagban is. Ami biztos, hogy a település az avar kortól napjainkig folyamatosan lakott volt. Erre az egyik legjelentősebb lelet szolgál bizonyítékul, egy avar kettőssíp, amely egy darucsontból készült hangszer volt. A letelepedésben a földrajzi környezet is szerepet játszott. A Zagyva folyón itt volt átkelésre alkalmas hely, rév, mely összeköttetést biztosított a két part között.
A legújabb kutatási eredmények és fennmaradt írásos emlékek alapján Jánoshida alapításának idejét a XII. század végére teszik a kutatók. A jászok beözönlése előtti időkben már voltak itt olyan falvak, melyek, mint papi birtokok tűntek fel feljegyzések vagy nevük szerint. Jánoshida is egyházi tulajdon volt. A premontrei rend állandó birtokaként már a XII. század óta létezett. A prépostság már III. Béla idején jelen volt itt. Feltehetően a település akkori birtokosa, egy János nevű ember hívására érkeztek a pogány népek megtérítésében nagy gyakorlattal rendelkező szerzetesek, akiknek első a feladata a környéken letelepült besenyő csoportok lelki gondozása lehetett. A rendi hagyomány 1186-ra teszi a jánoshidai Keresztelő Szent János születése templom építését, amely az 1971 – 73 – ban Kozák Károly régész irányításával végzett műemléki helyreállítás során az Alföld legértékesebb román kori emlékévé vált. Templomunk a megye legrégebbi és az árpád – kori jelleget legjobban őrző épülete. A János nevű birtokos a rend fennhatósága alá rendelte a birtokában lévő falu lakosságát.
A település neve a történelem során sokszor változott. Első írásos említése az 1235-ben kiadott premontrei rend monostor jegyzékében (Catalogus Ninivensis) található: Pons Johannis. 1283 – ban Iwanushyda, 1401-ben Janushyda, 1585 – ben János Hyde. A Jánoshida nevet 1680 – ban vette fel. Ezt követően még néhányszor változott a neve, 1737 – ben János – Hida, s végül 1828 – tól már véglegesen Jánoshida lett. A legújabb kutatások szerint a falu nevét első birtokosáról, a már korábban említett Jánosról és a Zagyván átívelő hídról kapta.
Az Árpád – korban virágzó település fejlődésének a török támadás gátat szabott. Az egykor virágzó falu csaknem teljesen elpusztult, elnéptelenedett. A török hódoltság után dunántúli és morva telepesek kerestek itt maguknak új otthont. A törénelem során egyszer az egyik másszor másik vármegyéhez csatolták a települést. Az 1848 – 49 – es szabadságharc leverése után a jobb közbiztonság érdekében kérte a Jász – Kun kerületek főkapitánya, hogy a települést csatolják a Jászkerületekhez. Egyház szervezetileg a váci püspökség része volt. 1876 – ban csatolták véglegesen Jász – Nagykun – Szolnok megyéhez. A XX. Század pusztításai, a világháborúk Jánoshidát sem kerülték el. Az I. Világháború után a Tanácsköztársaság idején, itt állomásozott a 31. vörös gyalogezred. 1944. november 12 – én hallgattak el a II. Világháború fegyverei a faluban. Ezzel új fejezet kezdődött történelmében.