A helyi felnőtt kórus 2006-ban alakult Máténé Vaskó Teodóra kezdeményezésére. Az idők folyamán nagy változásokon ment keresztül a közösség. Miután a karvezető elköltözött a településről, a kórus egyik tagja, egy hajdani tanítvány, Menyhárt Anna vette át az irányítást egy évre, majd az ezt követő zűrzavaros néhány hét után Mészárosné Vas Márta szervezte újjá a csoportot. Az azóta töretlenül működő kórus állandó résztvevője a helyi rendezvényeknek és szívesen elfogadják a meghívást más települések eseményeire is. Repertoárjukban megtalálhatók egyszerűbb és többszólamú népdalfeldolgozások, komoly kórusművek, musical és egyéb könnyűzenei dalok. 2011-ben a település 825. évfordulója alkalmából egységes blúzt kaptak a Jánoshida Községéért Közalapítványtól. A csoport létszáma 21 fő.